Kőrösy József hagyatéka

http://lod.ehri-project-test.eu/instantiations/hu-002737-hu_hja_xix-131-hun-xix_hun an entity of type: Instantiation

Kőrösy József hagyatéka 
Szántói Kőrösy József, 1869-ig Hajduska József (Pest, 1844. április 20. – Budapest, 1906. június 23.) statisztikus, higiénikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A 19. század második felének egyik legnagyobb hatású magyar statisztikusa volt, elméleti és módszertani újításai, az általa bevezetett indexszámítási eljárások nemzetközi hírnevet biztosítottak számára. Gyakorlati statisztikusként Budapest demográfiájával, gazdasági és szociális viszonyaival foglalkozott, emellett sokat tett a főváros közegészségügyi helyzetének fejlesztéséért. 1870-től haláláig a később a Központi Statisztikai Hivatal tagintézményévé vált Fővárosi Statisztikai Hivatal első igazgatója volt.

Születési nevét 1869-ben Kőrösi Józsefre, majd 1875-ben Kőrösy Józsefre változtatta, de élete során e két névváltozatot vegyesen használta. A szántói nemesi előnevet – a nemesi cím 1896-os elnyerését követően – 1897-ben vette fel. Kőrösy Kornél (1879–1948) orvos, fiziológus, genetikus apja, Kőrösy Ferenc (1906–1997) vegyészmérnök nagyapja. 
Kőrösy József hagyatéka 

data from the linked data cloud